A sokoldalú Frank Oz hosszú ideig a Szezám utca és a Muppet Show paravánja mögött bábozott, miközben Yodát is alakította évtizedeken keresztül. Kisebb színészi villanásaival (Blues Brothers, Egy amerikai farkasember Londonban, Szerepcsere, Kémek, mint mi, Harapós nő, Tőrbe ejtve) barátai mozijaiban is feltünedezett, de igazán  emlékezetes sikereit a kamera mögül vígjátékokat dirigálva érte el. Talán legjobb alkotása A Riviéra vadorzói, de mellette - elsősorban Steve Martint rendezve - olyan komédiák szerepelnek, mint a Muppet-show New Yorkban, a Rémségek kicsiny boltja, az Isten nem ver Bobbal, a Jöttem, láttam, beköltöztem, a Fergeteges forgatás vagy a Halálos temetés (az első, brit verzió). Sziporkázó szélhámos-vígjátékában Martin és Michael Caine jutalomjátékának méltó partnere a sajnos már eltávozott Glenne Headley - alakításukkal még az 1964-es eredeti Dajkamesék hölgyeknek című mozi (szereplők: Marlon Brando, Davin Niven, Shirley Jones) és végképp a mediterrán víz alá nyomják az teljesen feledhető, 2019-es verziót, az Anne Hathaway - Rebel Wilson duó Csaló csajok-ját. Kár, hogy a Riviéra... nem ért meg egy napsütötte, méltó folytatást...

A német Wolfgang Petersen A tengeralattjáró hatalmas sikere után rendezte meg Michael Ende regényklasszikusának filmváltozatát, hogy később olyan hollywoodi produkciókat dirigáljon, mint a Célkeresztben, a Vírus, Az elnök különgépe, a Viharzóna vagy a Trója. Azon felül, hogy nagyon tetszett a könyvváltozat első "szakmai munkámat" is jelentette, hiszen általános iskola hetedik osztályban, 1986-ban éppen a Végtelen történetből kellett egy filmajánlót tartanom úttörő pajtásaimnak! és ha már sikersztori, Limahl főcímdala annak idején hatalmas világsikerré vált...

Az egyik legismertebb, mára klasszikussá vált farkasember-film elsősorban a legendás Rick Baker maszkjai miatt jelentős, hiszen korábban nem igazán láthatott a sötétben rettegő nagyérdemű hasonló átváltozásokat. Az egyébként közismerten komédiákban utazó rendező, John Landis (Party-zóna, Blues Brothers, Szerepcsere, Kémek, mint mi, Amerikába jöttem, Oscar) saját sztorija Angliába visz el két barátot, akiket egy furcsa vidéki falun átvezető túrájuk során szörny támad meg. Csak egyikük éli túl a harapásokat, ám nemsokára a - horrorként és sötét vígjátékként is jól működő - történetben a szerelem mellett egy másik, még furcsább érzés kezd elhatalmasodni rajta... Landis két évvel később - még nagyobb sikerrel - Michael Jackson Thriller-klipjében újra visszanyúlt a vérfarkas ötlethez.

Annak idején, gyerekként mindig is magyar rajzfilmként emlegettük Az idő urait, talán azért, mert a munka túlnyomó részét hazai animátorok végezték a Pannónia Filmstúdióban. A legendás francia képregény alkotó Moebius (többek között olyan mozikban működött közre, mint A nyolcadik utas: a Halál, a Tron, a Willow vagy A mélység titka)  tervei alapján készült sci-fi egyedi képi világa ugyan nem a legszebb, mégis érdekes SF-történetet mesél el. A mára klasszikussá vált rajzfilm jó régen, elsőre nem tetszett, gyerekfejjel nem értettem a befejező időcsavart... 

Még nagyon-nagyon régen a Galaktika folyóirattá alakulásakor olvastam legelőször a Fantasztikus labirintusról, ám csak deres halántékkal jutottam el odáig, hogy teljes egészében meg is nézzem a filmet. A nyolcvanas évek mára klasszikussá vált mese-fantasyje a legendás bábjátékos, Jim Henson (Sesame Street, Muppest Show, A sötét kristály) tehetségét dicséri, de a sztoriból azért a Monty Python-tag Terry Jones is jócskán kivette a részét. A CGI előtti kőkorszakból származó, maszkokat, bábokat, mechanikus trükköket halmozó vizuális csoda a mai szemnek kicsit csúnyácska és megkopott, ám az alkotói lelemény tökéletes mintája - hát persze, hogy George Lucas is benne van! A tini szépség, Jennifer Connelly a "gonosz" David Bowie labirintusában ered elveszett-elrabolt kisöccse nyomába. Hollywood természetesen már egy újrában gondolkodik... 

A Steven Spielberg producerelte kalandklasszikus premierjének negyvenedik évfordulóján jelentették be, hogy a Kincsvadászokat is elérte a sors és nemsokára újrát kap. Bővebb információkat ugyan még nem közöltek, de az egykori mini-Indyk, Josh Brolin, Sean Astin, Corey Feldman, Martha Plimpton és az oscaros Ke Huy Quan is ötven felettiek, így kérdéses, hogy mennyire tudnak majd kalózkincsek után kalandozni. Ha a Mester is benne lesz, azért nagy mellényúlásra csak nem kell számítanunk. Várós! 

Kétségtelen, hogy a - sajnos már csak egykori - ZAZ humortrió (Airplane!, Top Secret!) egyik legparádésabb vígjátéka Frank Drebin első nyomozása. És bár a viccelődés nem mindenkinek jelenti ugyanazt, meg merem kockáztatni, hogy a Csupasz pisztoly ott van a világ legjobb komédiáinak élvonalában - én mindenesetre oda sorolom. A Jim Abrahams, David és Jerry Zucker író-rendező csapat (Pat Profttal kiegészülve) saját Nagyon különleges ügyosztály című rövid életű hülyülés-sorozatukat fejlesztették tovább filmvászonra, hogy a zseniális Leslie Nielsen vezetésével humorklasszikust alkossanak. Több ilyen dilis poénbombára lenne szükségünk manapság!

Erőccséget vstársak, vstárnők! Tímár Péter (Csapd le csacsi! Csinibaba, Zimmer Feri) fekete-fehéren materialista libidókutatás ürügyén bevezet minket egy szocialista ladagyár tűzzel játszó vezetőségének átszexualizált munkanapjaiba. Félbeharapott szavak és mondatok, visszafelé felvett jelenetek, minimalista elektronikus pötyögésre élvezkedő túlkarikírozott figurák remek színészek előadásában! Röhögtető rögvalóság nem csak a kefírfanok és a legvidámabb barakkban lakók számára. De nekik nagyon!!

Az ifjonc Bébel a hatvanas évek francia divatjának megfelelően kardot ragadott - nagy riválisa és barátja, Alain Delon két évvel később követte a klasszikus A fekete tulipánnal - és gall rabló - Robin Hoodként rémisztgette a fhanszia arisztokráciát. Vicc és bunyó, szerelem és akció a megszokott Belmondo-stílusban, plusz a gyönyörű, huszonéves Claudia Cardinale... 

Kora gyermekkorom egyik legrémisztőbb alkotása volt anno Hitchcock csőrös "horrorja", amit csak az ujjaim mögé bújva mertem többé-kevésbé végignézni. Emlékeim közt szerepelt egy halálra sebzett ember, aki kidől a szekrényből, illetve egy másik, kivájt szemekkel. Utóbbi meg is volt, ám előbbit nem láttam, az valószínűleg egy másik, traumatikus filmélményhez kapcsolódik - ám erről nem akarok most beszélni! A madarakat újranézve egyértelmű, hogy elszállt felette az idő, inkább egy tollas dráma, mint vérgőzös horror, ami ismét bizonyítja, hogy jócskán az égig szaladt az elmúlt évtizedekben az ingerküszöbünk. Ez persze nem a - villanásnyi időre ebben a rendezésében is feltűnő - Mester hibája...