Kathryn Bigelow első önálló rendezése volt ez a vámpírsztori, ami azonban nem vérszívóhajszaként, hanem egyfajta belsős történetként mesél az éjszaka szülötteiről. Ezt követően Bigelow talán az egyetlen sikeres női akciórendezőként - Kék acél, Holtpont, A halál napja, Atomcsapda - lett ismert, ám igazi kritikai és szakmai elismerést politikai-katonai filmjeivel ért el később,  elég csak a Bombák földjén vagy a Zero Dark Thirty című remekekre gondolnunk. Nemrégiben a piros N-betűs csatorna gondozásában a Feszült helyzettel jelentkezett, ám az már nem ütött akkorát, mint elődei. Visszatérve korai zsengéjére, az Alkonytájt a nyolcvanas évek vápírfelhozatalában valahová a Frászkarika és a szintén '87-es Az elveszett fiúk közé helyezhetjük, ám utóbbi kultikus magasságaiba azért nem sikerült feldenevéreznie... 

Annak idején, jó régen még a Delfin Könyvek sorozatban találkoztam Alekszandr Beljajev eredeti regényével. A sztori 1927-ben íródott - idehaza 1976-ban adták ki a Delfinben, de 1947-ben már megjelent - és a film 1961-ben forgott, mint az első, vízalatti felvételeket is tartalmazó szovjet alkotás. Érdekessége, hogy rekordot elérő 65,5 millió néző volt rá kíváncsi anno, ám ez a szám az újbóli premierekkel a 100 milliós határt is átugrotta. Az idealista történetben egy prof cápakopoltyút ültet saját fiába, hogy ellensúlyozza annak tüdőproblémáit, ám így a fiú részben vízi életre kényszerül - ám a szerelem így is rátalál. Nyílt tekintetű, túlságosan is szépséges főhősök, egy gonosz ellenlábas és színpadiasan túljátszott karakterek: azért szovjetmódon A kétéltű ember így is élvezhető - nem úgy, mint a 2004-ben összedobott orosz négyrészes mini-sorozat verziója...